Hajónapló A hajónaplóban az általunk fontosnak tartott cikkekbõl, elemzésekbõl válogatunk. Tolnát, Baranyát Magyar Narancs, 2005. január 20. Feszülten várja az ország, hogy dönt Wekler Ferenc: vajon Bátaapátira viszik majd a kiégett paksi fûtõelemeket, esetleg Bodára, avagy a cuccot nemes egyszerûséggel leszórja a billenõs Zil Pécsett, a Széchenyi tér kellõs közepére. Hátha hazaviszi majd a távfûtési zavaroktól már amúgy is félõrült lakosság (Uránváros!). Komoly érv Boda mellett (és Bátaapáti ellen), hogy ott nem támogatja a helyi lakosság (míg Bátaapátin igen) - tanulják már meg, hogy világunkat nem mindig a nyers akarat meg a puszta örömelv mozgatja. Szeretnénk leszakadni a téma demagóg, populista megközelítésérõl - szerintünk egyszerûen kizárt, hogy egy ilyen fontos kérdésben éppen az legyen a döntõ szempont, hogy a leendõ lerakó felett éppen Wekler szõlõi találhatók-e vagy sem, egyébként is, ki szeretné, ha éppen az õ sufnijába gányolnák azt a sok, nyilván rákkeltõ, radioaktív mocskot. Cseppet se zavarjon minket, hogy korábban számos hazai és nemzetközi tudományos mûhely a Bátaapáti melletti gránitrögöt találta legalkalmasabbnak a Pakson keletkezõ, úgynevezett kis és közepes radioaktivitású nukleáris hulladék elsuvasztására s az sem, hogy a magyar állam (bagatell) 13 milliárd forintot költött kutatásra és terep-elõkészítésre. Wekler mérlegel és dönt, majd javaslatot tesz a miniszterelnöknek: végül is nem kizárt, hogy álláspontja egybeesik majd (az általa egyébként korábban korrupcióval vádolt) szakértõk meg a naiv helyi lakosság vélekedésével. (Nem kizárt az ellenkezõje sem.) Habár lapzártánkig vélhetõen teljesülnek majd Wekler szolgálati autóval, asztallal és titkárnõvel kapcsolatos igényei, továbbá személyesen is megtekintette Bátaapátit meg a legendás gránitrögöt (jelentjük: megvolt, mindkettõt az elõre megadott helyen találta), mégis kínoz minket a kérdés: miért pont Wekler? Vajon miért éppen õt találta ideális megoldóembernek Gyurcsány Ferenc s fõként pártja, az SZDSZ? Senkit sem kell emlékeztetni arra, miként röhögött vagy dühöngött - ízlése szerint - a fél ország az akkori viceházelnök zavaros (tudjuk, többnyire legális) szõlõtárgyú akcióin. Most mégis hagyják, hogy népünk arról találgasson, vajon van-e szoros sztochasztikus kapcsolat présház és gránitrög között. Miért jó, ha azt kell megtippelni: vajon Wekler még mindig összerázkódik-e, amikor a Paks, atom, hulladék szavakat hallja (mint néhány éve), esetleg revideálta álláspontját atomügyben, mi több, egyenesen megszerette a maghasadást, s otthoni körülmények között maga is szívesen csinálna ilyet. Avagy az lenne a személye mellett szóló érv, hogy neve rögvest felmerült a most privatizálandó (máris állítólagos állami megrendelések kedvezményezettjeként emlegetett) Mecsekérc kapcsán? Tudjuk, a látszat sokszor csal - viszont nevezett látszatból is megárt a sok. Elhisszük, hogy kellett valami sarzsit találni ennek a nyilván kedves, szorgalmas, ambiciózus és befolyásos pártembernek. De talán mégsem ezt, mégsem így. (a szerk.) Magyar Narancs, Magyar Narancs, 2005. január 20.